Megjelent a friss HVG
Keresse az újságárusoknál és a szupermarketek polcain.
Keresse az újságárusoknál és a szupermarketek polcain.
Keresse az újságárusoknál és a szupermarketek polcain.
Keresse az újságárusoknál és a szupermarketek polcain.
A Szél úgy beszél… című dal lett a Duna Televízió heteken át tartó könnyűzenei versenyének győztese – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája vasárnap az MTI-vel.
Felföldi József, a debreceni nagyvállalkozó és édességipari milliárdos hosszú Facebook-bejegyzésben osztotta meg kálváriáját arról, szerinte hogyan tették tönkre és károsították meg kormánypárti körök.
Keresse az újságárusoknál és a szupermarketek polcain.
Keresse az újságárusoknál és a szupermarketek polcain.
Erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik hétfőn, és az ország középső részein záporok, hózáporok is kialakulhatnak. Keddtől jellemzően derült, napos idő várható 10 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel és visszatérnek az éjszakai fagyok. A hét második felében melegedés kezdődik, de szombattól ismét előfordulhat eső – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A februári menetrendi adatok már tükrözik a mozdonybeszerzések hatásait. A december óta tartó kedvező trend továbbra is folytatódik, így már harmadik hónapja, kisebb mértékben, de javul a vonatok pontossága – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója vasárnap a Facebookon.
Karriernapot tartott a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara szerdán, cégek és hatóságok mutatkoztak be a hallgatóknak, ismertették munkalehetőségeiket az intézményben diplomát szerző szakembereknek. Az itt végzettek válogathatnak a jó munkalehetőségek közül.