A videót a kislány továbbította az édesanyjának, ennek köszönhetően bukott le a pedofil édesapa Nyíregyházán, aki ellen vádat emeltek.
A férfi azt állítja, ő nem felelős a történtekért, a lánya kezdeményezte a szexuális együttlétet.
A megdöbbentő esetről a Tények számolt be. Mint a riportjukban elhangzott, a férfinek és feleségének hat gyermeke született, négyet szinte azonnal kiemeltek a családból. Közöttük van a későbbi áldozat is. A kislány 3 éves volt, amikor nevelőszülőkhöz került, később, 10 éves korában azonban visszakerült a szüleihez. Nem sokkal később édesapja molesztálni kezdte őt, majd meg is erőszakolta, amiről videófelvételt is készített. A kislány ezt a felvételt továbbította édesanyjának, aki feljelentést tett az apával szemben.
Az édesapa mindent tagad. Mint mondta:
Videóm is van róla, hogy én elhajtom magamtól, úgyhogy itt aki molesztálva volt, az én voltam. És aki tűrt.
Az ügyészség vádat emelt az apa ellen, szexuális erőszak és szexuális visszaélés minősített esetével, folytatólagosan elkövetett vérfertőzéssel és gyermekpornográfia bűntettével vádolják. 13 évet kaphat.