A Záhonyi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az 53 éves mándoki H. E. ellen.
A férfi anyagi haszonszerzés céljából rendszeresen árusította a kristály néven ismert új pszichoaktív anyagot a lakóhelyén, illetve a környező településeken élő ügyfeleinek, akik között volt olyan is, aki szexszel fizetett a kábító hatású anyagért.
Március 4-én a záhonyi rendőrök otthonában fogták el a férfit. A házában kutatást tartottak, ahol droggyanús anyagokat, a kiméréshez és a csomagoláshoz szükséges eszközöket, mobiltelefont és több százezer forintot is lefoglaltak.
A nyomozók előállították H. E.-t a rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A rendőrségi akció során több fogyasztót is elszámoltattak, akik ellen szintén eljárás indult.
A kristály, más néven metamfetamin pszichoaktív szer fehér, kristályos szerkezetű megjelenéséről kapta a nevét. Fogyasztása erős pszichikai függőséget vált ki, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. A feketepiacon olcsó, szintetikus kábítószerként tartják számon, amely gyakran szennyezett más drogokkal, az egyik legártalmasabb partidrog.